Világjáró Vadócok blogja

A blogot a World Tour Utazási Iroda támogatja.

Kathreen Evans: Sziasztok! A nevem Kathreen Evans, 25 éves vagyok. Szeretem a jó filmeket, a jó pasikat és imádok utazni. Fényképészetet tanulok. Ha hazaértem, szeretnék egy saját stúdiót nyitni. A World Tour Utazási Iroda jóvoltából megvalósult Föld körüli utunk alkalmából megfogadtam, hogy minden állomásunk gasztro különlegességeibe belekóstolok; bármilyen extrémnek is bizonyuljon.

 

Dorothy Evans: Sziasztok! Dorothy Evans vagyok, tíz és fél perccel idősebb, mint Kathreen. Az újságírás érdekel. A World Tour Utazási Iroda jóvoltából megvalósult Föld körüli utunk alkalmából szeretném bemutatni a különféle kultúrákat. Esetleges kérdéseiteket, ötleteiket szívesen várom a blogon, esetleg privátban is.

Itt vagyunk Xochimilcoban!

2017. augusztus 4. 14:45 –Dorothy.E

A tegnap esti buli miatt, amibe belecsöppentünk, nem állítottam reggelre ébresztőt. A reggeli egyébként sem lényeges, mert a mexikóiak az ebédet tartják a legfontosabb étkezésnek. Ennek ellenére már kilenc órakor felébredtem, Kathreen viszont tizenegyig húzta a lóbőrt, amire São Paulo óta nem volt példa. Miután ráncba szedtük magunkat, buszra szálltunk. Nem alakult zökkenőmentesen az utunk. Kathreen majdnem kidobta a taccsot – annak a sok tequilának köszönhetően, amit annak az örömére hajtott fel tegnap este, hogy megérkeztünk Mexikóvárosba. Xochimilco az egyik kerülete, amely a Szövetségi Körzet középpontjától csupán félórányi buszozással közelíthető meg. A rázkódós út és a másnaposság miatt Kathreen így kihagyta a csirkés quesadillát, ami isteni volt.

            Nagyon meleg van. A hőmérő majdnem negyven fokot mutatott már a kora délelőtti órákban is, a fülledtséget pedig a rengeteg csatorna is fokozza az ültetvények miatt. Nem véletlenül jelenti Xochimilco azt, hogy a virágföldek helye. Szerintem olyan, akár egy mexikói Velence a fákkal körülvett csatornákban ringatózó csónakok, hajók miatt, amiket trajinerának neveznek.

            Amikor Kathreen kora délutánra összeszedte magát, mi is felültünk egyre. A szivárvány valamennyi színében pompázó ladikkal bejártuk a csatornákat. A víz üde illata hamar kijózanította Kathreent, akiről a fényképek alapján sem állapítanátok meg, hogy mennyire elragadtatta magát tegnap este, miután versenyt ivott egy helyi sráccal – bár ő mindig is jobban bírta a piát, mint én. A trajineránozás alatt támadt az a merész ötlete, hogy változtassunk kicsit a mai menetrendünkön, miután a kormányos felhívta a figyelmünket egy olyan nem mindennapi látványosságra, amely a Carlos Pellecier Színház Fridájánál is nagyobb durranást ígért: az Isla de las muñecasra – vagyis a Babák szigetére. Igazából kezdetben ódzkodtam az ötlettől (elismerem, a színdarab az én felvetésem volt). Nem akartam felborítani a menetrendet, de a World Tour Utazási Irodának nagyon tetszett a gondolat, hogy ne a színházról, hanem erről a világviszonylatban is páratlan – szerintem kicsit beteges – turisztikai különlegességről tudósítsunk. Kathreen pedig eleve szereti az ilyen szélsőséges dolgokat.

            Miután az Utazási Iroda áldását adta a módosításra, azonnal megérdeklődtük a kormányostól, pontosan milyen ára van a szigetre való bejutásnak, de ő csak megrántotta a vállát: „ingyenes, de minden új látogatónak illik odavinni egy babát”. Most bizonyára azt kérdezitek, mi is ez a hely. Xochimilcot egykoron egy tó árasztotta el, amit lecsapoltak és mesterséges szigeteket alakítottak ki a helyén, amiket az említett csatornarendszerek hálóznak be. Egy ilyen apró, mesterséges földecske a Babák szigete is, amely valójában egyfajta úszó kert. A kormányos csodálkozott, hogy partra akarunk szállni, mert a legtöbb turista csak a csónakokból meri megszemlélni ezt a különös, fás helyet, ahol az ágakról ezernyi játékbaba lóg alá a legkülönfélébb méretekben, akár a karácsonyfadíszek.

            Egy másik utas beavatott minket a legendába. A mendemonda szerint egyszer egy kislány belefulladt a csatornába, akinek az emlékére egy babát akasztottak fel az egyik fára, amit újabb adományok követtek. Egyesek úgy tartják, a kislány szelleme ezekben a babákban él tovább.

            Egyre jobban elfogott a kíváncsiság, amikor a sok riadt arcra néztem, akik elbűvölten hallgatták a kísértethistóriát. Egy asszony szinte könyörögni kezdett Kathreennek, hogy ne menjünk a szigetre, majd egy férfi arról hadovált, az egyfajta börtöne valaminek – merthogy a kislány szelleme csak féligazság; sokkal sötétebb dolgokat rejtenek azok az elátkozott fák.

            Egy szónak is száz a vége, minket nem olyan fából faragtak, hogy valamiféle babona az utunkat állja, ezért elhatároztuk, délután visszatérünk a bevásárlás után, és egy másik trajineránnal kikötünk az Isla de las muñecason, hogy jobban szemügyre vehessük azt. Szerintetek milyen ötlet? ;)

4 hozzászólás

A szigeten

2017. augusztus 4. 17:25 –Dorothy.E

A másik kormányos még babonásabbnak bizonyult. Csak saját felelősségünkre rakott ki bennünket a szigeten. Azt mondta, nem tanácsos késő délután a partjára lépni. Szerintem nem olyan félelmetes, mint amilyennek sokan lefestik. Sőt, láttam már sokkal nyomasztóbb dolgokat is. Valójában szerintem csak szar szomorú ennyi elhagyott játékot látni egyszerre.

            Az Isla de las muñecas tényleg a Babák szigete. Mindenhol ott vannak. A fákról lógnak alá, az ágak közül figyelik az embert élettelen szemeikkel. Vannak csecsemők, de Barbiek, sőt, szövetbabák is pihennek a gaz között, amely benőtte őket. A piszkos műanyag testek úgy sorakoznak egymás hegyén-hátán, mint a tetemek valamiféle világvégi apokalipszis után. Némelyikbe állatok költöztek. Egy nagyobb babafej már méhkassá változott; a lyukas szeméből rovarok szállingóztak ki.

            Kathreent ezzel szemben sokkal jobban megrémítette a látvány – holott az ő ötlete volt, hogy hanyagoljuk a Fridát. Azt mondta, mintha egy horrorfilm forgatási helyszínére csöppent volna. A Babák szigete túlságosan szürreális és hátborzongató ahhoz, hogy valódi helyszínnek tűnjön, holott valójában néhány lépés választja el Xochimilco emberlakta házaitól.

            A csónakos megkérdezte tőlünk, hoztunk-e ajándékot a szigetnek: egy újabb babát; de mindketten csóváltuk a fejünket, amely miatt összehúzta a szemöldökét és valamiféle spanyol babonaságot vágott hozzánk.

            Ha egyszer valamit elhatározunk, azt mindig végigvisszük.

            Kedves olvasóink, ti maradnátok éjszaka egy olyan szigeten, ahol csak szellembabák laknak? Mi most megcáfoljuk a mexikói rémmesét! Az Isla de las muñecas valójában csak egy ártalmatlan turisztikai reklámfogás, akár a point pleasanti Molyember.

2 hozzászólás

Cím nélküli bejegyzés

2017. augusztus 4. 20:13 –Dorothy.E

Kiharcoltuk, hogy a szigeten maradhassunk. A csónakos elég durva szavakat vágott hozzánk. Kathreen fél, de inkább izgatott. Én is elismerem, a lemenő napfényben a babák tényleg elég ijesztőek. A sötétség eleve meg tud viccelni minden kétkedőt. Az érzékek ilyenkor kiélesednek, az agy pedig becsapja az embert – különösen azok után, ha nevetséges kísértethistóriákkal tömik a fejed egész délután. A faágakat mozgatja a szél, velük együtt a babákat is. Sok kis gülüszemű műanyagpofa mosolyog ránk. Ezt is megértük, ketten állunk a világ egyik legfélelmetesebb helyén. De legalább közel van a part, így tudunk sikítani, ha netán valamelyik baba véletlenül ránk ugorna – haha. :D

3 hozzászólás

84 privát Facebook üzenet